A kevesebb több?

Miért nem leszünk boldogok, ha megszereztük, amit akartunk? Egyre több időt töltünk vásárlással on-line felületeken, illetve bevásárlóközpontokban, hipermarketekben. Ruhákat, használati tárgyakat gyűjtögetünk, szeretnénk hozzájuttni mindenből a legújabbhoz, legszebbhez. Ha ez sikerül is, akkor sem vagyunk elégedettek, és felhőtlenül boldogok, legfeljebb csak rövid ideig. Vajon miért nem tart ki ez a boldogság hossszú távon?

Miközben az online felületeken egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a minimalista, minél kevesebb tárgyat birtoklók blogjai, weboldalai, egy-egy hétvégi plázalátogatás alkalmával még mindig hatalmas szatyrokkal, táskákkal megpakolt emberek tömegei vándorolnak fel és alá a fényes kirakatok előtt. Hosszú órákat töltenek az amúgy is rövidre szabott hétvégéjükből arra, hogy kiválasszák a legmegfelelőbb lakberendezési tárgyakat, a legújabb trendnek és a soron következő évszaknak megfelelő ruházatot, kiegészítőket, vagy megvegyék az örök fiatalságot ígérő kozmetikumokat. Ez alól csak a nagyon erős akaratú, megfontolt, és a családi kasszát tudatosan kezelő emberek kivételek, akik akkor, és csak akkor vásárolnak, ha valamire nagyon szükségük van, vagyis: eltörött, elromlott és nem javítható, elkopott, elszakadt, kinőtték a gyerekek. Amíg ők valószínűleg tetemes összegeket takarítanak meg, a többség tovább vásárol és költ.

Vajon miért érzünk késztetést, hogy hétről hétre egyre több tárgyat vigyünk haza, halmozzunk fel ruhákat, pakoljunk még több gyertyatartót a szekrényekre és párkányokra? Miközben egyre csak hordjuk be a lakásunkba/házunkba a megvásárolt "zsákmányt", közben nem szeretnénk ugyanennyi tárgytól megszabadulni, tehát várható, hogy egy idő után megtelik az összes szekrény, kamra és ágyneműtartó. Tény, hogy egy darabig az otthonosság érzését keltik ezek a tárgyak, a szekrényben gyűlő ruhák pedig azt az érzetet, hogy bármi történjék is, mindig lesz mit felvennünk. A valóságban azonban, ha időnként nem válogatjuk át a tárgyainkat, nem nézzük meg, hogy valóban szükségünk van-e rájuk, csak magunknak okozunk kellemetlen érzéseket. Az átláthatatlan gardrób előtt sokkal több időbe telik kiválasztani a felvenni kívánt ruhát, a fiókokban megbújó tollak között megtalálni azt, amivel írni is tudunk, a törölközők közül kimazsolázni azt, ami elég jó állapotú ahhoz, hogy edzésre is vinni lehessen, a bögrék százai mögül előhalászni azt a kettőt, amit szívesen használunk, és így tovább. Időt veszítünk, szükségtelen döntéshelyzeteket teremtünk, és valahol a lelkünk mélyén talán még feldereng az a gondolat is, hogy ez a sok minden egyszer pénzbe került. Ekkor következik a bűntudat, érzékenyebbeknél akár a szorongás is.

A vásárlást gyakran hasonlítják a gyűjtögetés ősi ösztönéhez, ami egyrészről kézenfekvő párhuzam, másrészről viszont csapdát is rejt: ha ösztön, akkor nem tehetek ellene, ugye? Tehát folytatom tovább, mert megnyugtat, mert nekem ez jár, mert ez olyan kis összeg, hogy igazán nem számít és így tovább. Szeretnénk minél több dolgot megvásárolni, minél nagyobb autóval közlekedni, nagyobb házban lakni, várjuk az örömöt és a lelki békét, amikor mindezt megszereztük, de sosem jön el. Mindig lehetne több, és mindig lehetne hatalmasabb, amit birtokolunk, örök körforgásba cseppentünk tehát bele. Ha ki szeretnénk ebből kerülni, célszerű megváltoztatni a birtoklásról való gondolkodásunkat: lehet, hogy a kevesebb néha több?

Számos olyan weboldal és közösség létezik, akik a kevesebb több elvet támogatják. Ilyen például a 333 projekt, amelyet Courtney Carever dolgozott ki egyszerűbb életmód programjának egyik lépéseként. A projekt során összesen 33 ruhadarabot lehet 3 hónapon keresztül használni, az ezen felüli darabokat bedobozoljuk, a dobozt pedig elpakoljuk. Három hónap elteltével a nem használt ruhák eladományozhatóak. Nagyon kevés? Nagyon sok? Valójában éppen elég, ha hiszünk a program ezernyi követőjének, és gondolunk azokra, akik boldogan hordanák az általunk évek óta szekrényben rejtegetett ruháinkat.

A minimalista életstílus hirdetői szerint, ha így gondolkodunk, megszabadulunk a fogyasztás, vásárlás kényszerétől, jobban értékeljük azt, amink van, és így kevesebbel is boldogabbak tudunk lenni. Ki kell válogatnunk azokat a dolgokat, amelyekre valóban szükségünk van, így a környezetünkben is csak ezek a kedves emlékeket őrző tárgyak vannak. Nem kell a miatt aggódnunk, hogy hogyan keressünk elég pénzt ahhoz, hogy megvegyünk még egy szükségtelen holmit, vagy időt vesztegetni ezek keresgélésével. Megszűnik önmagunk másokhoz hasonlítgatása (ha mi nem halmozunk, nem is fogunk vágyódni ezekre a tárgyakra), és természetesen pénzt spórolhatunk igazán fontos célokra, és időt spórolhatunk, hogy azt igazán fontos emberekkel töltsük azt el. Az egyszerűsítés nem jelenti azt, hogy meg kell szabadulni minden vagyonunktól, mert ettől is élhetünk át stresszt, vagy okozhat kényelmetlenséget, ha a lomtalanítás során megszabadultunk valami fontos emléktől. Azt jelenti, hogy igyekszünk olyan életteret, környezet kialakítani magunk számára, és olyan életvitelt folytatni, amivel közelebb kerülhetünk a lelki békénkéhez, a harmóniánkhoz. Megláthatjuk és értékelhetjük azt, amit eddig elértünk az életünkben, és elég időt tudunk szánni azokra az emberekre, akik számára fontosak vagyunk, és akik nekünk is fontosak.